Rekord részvétel Kisvárdán

Rekord részvétel a Richter Egészségváros napindító sétáján Kisvárdán
Több, mint 8,3 millió forint gyűlt össze Kisvárdán

Kisvárda, 2018.05.12. Igen nagy érdeklődés kísérte a Richter Egészségváros kisvárdai rendezvényét. Az eseményt indító reggeli egészségsétán több, mint 1440-en vettek részt. A városiak lelkesedése nap közben sem csökkent, az ingyenes szűréseken rendre sorok álltak, az előadások és tanácsadások sátrai pedig folyamatosan megteltek. A kisvárdaiak aktivitásukkal nem csak saját egészségükért, hanem intézményükért is tettek. A Richter által felajánlott 2 milliós alapadomány ugyanis a helyiek lelkesedésének köszönhetően a nap végére több, mint 8,3 millió forintra nőtt. Az összegyűlt összegből a csecsemő- és gyermekosztály korszerűsítését szolgáló bútorok beszerzését tervezi a Felső-Szabolcsi Kórház, Kisvárda.

BDG 0307b

Hosszú várakozás, pénz, nehezen összeegyeztethető helyszín és idő. Legtöbbször elsőre ez jut eszükbe az embereknek a szűrésekről. Pedig egyes betegségek esetében a mihamarabbi diagnosztizálás a kezelés eredményességét is befolyásolhatja. A Richter Gedeon Nyrt. 2009-ben indította útjára az Egészségváros programot.

„Nem gondoltuk volna, hogy ennyire népszerű lesz. Nyilvánvalóan mi is sokat tanultunk az évek során, például hogy mit lehet még jobban csinálni, min érdemes változtatni a lakosság igényeknek megfelelően. Azt látjuk, hogy ma már a Richter Egészségváros egy igen sikeres rendezvény, helyszínenként akár öt-hatezer ember is megfordul, a résztvevők aktív pontgyűjtésének köszönhetően pedig jelentős összeg tud összegyűlni a helyi egészségügyi intézmény, kórház javára” - fogalmazott Beke Zsuzsa, kormányzati kapcsolatok és PR-vezető.

A kezdeményezés egyik legnagyobb előnye, hogy egy helyen, egyszerre több fontos szűrővizsgálaton vehetnek részt az érdeklődők, ráadásul nemcsak lakhelyükhöz közel, hanem ingyenesen is. A Program indulása óta eddig 62 városban, mintegy 150 ezren vettek részt rendezvénysorozat eseményein. Ezalatt több, mint 138 ezer szűrést végeztek el a programban résztvevő szakemberek, a helyiek aktivitásának köszönhetően pedig több, mint 300 millió forint adomány gyűlt össze a résztvevő kórházak, egészségügyi intézmények javára.

BDG 0396b

A Richter Egészségváros május 12-én Kisvárdán, a Flórián téren reggel 9:00-17:00-ig várta az egészségükért és kórházukért tenni vágyókat. Az egész napos rendezvény az egészségsétával indult, amelyen több, mint 1440 vettek részt. Az esemény nagyszínpadán fellépések váltották egymást, míg a több, mint 30 helyszíni sátorban előadások, tanácsadások és szűrések várták az érdeklődőket. Az egyik legnépszerűbb vizsgálat a vérnyomásmérés volt, amelyen több, mint 500-an vettek részt. A prosztata szűrésen több, mint 200-an vettek részt, közülük 15 személynél mértek olyan eredményt, amivel további orvosi kezelés szükség. Nagy volt az érdeklődés a koleszterinszint valamint a csontsűrűség mérés iránt is. Számos teszt kitöltő sátorban is folyamatos volt az érdeklődés. A memóriazavarral kapcsolatos tesztet több, mint 800-an töltötték ki. A Richter a Nőkért sátorban az eseményhez csatlakozott ismert személyek - Jaksity Kata, Szily Nóra, Dr. Almási Kitti, és Béres Alexandra - előadását is meghallgathatták az érdeklődök.

Az egészségtudatos életmódnak fontos eleme a mozgás is. A Richter Egészségváros eseményre kilátogatók BMI- és testzsír mérésen is részt vehettek, valamint a leglelkesebbek még együtt is tornázhattak Katus Attilával. A kisvárdaiak aktivitásának a nap végére meglett az eredménye, hiszen a részvételükkel nem csak saját egészségükért, hanem kórházukért is tettek. Minden egyes tanácsadásért, előadásért és szűrővizsgálatért 300 forintnak megfelelő adománypont járt. Az így összegyűlt összeg révén a Richter által felajánlott 2 milliós alapadomány a rendezvény végére több, mint 8,3 millió forintra nőtt.

BDG 0343b

Hegyi Henrik főigazgató mindenkinek megköszönte a segítségét, aki részt vett az előkészítésben és az egész napos rendezvény lebonyolításában, Ahogy mondta: az összegyűlt adomány jó helyre fog kerülni. A Felső-Szabolcsi Kórház, Kisvárda főigazgatója beszédét azzal zárta: Szuper közösségi nap volt, és nagyszerű volt ebben részt venni.

Az összegyűlt összegből a csecsemő- és gyermekosztály korszerűsítését szolgáló bútorok beszerzését tervezi a Felső-Szabolcsi Kórház, Kisvárda.