Szeptember 29-én Székesfehérvárra látogat a Richter Egészségváros

Motiváció hiánya, hosszú előjegyzési lista és a diagnózistól való félelem. Szakértők szerint ezek a leggyakoribb okai annak, miért vesznek részt még mindig kevesen a szükséges szűrővizsgálatokon. Szeptember 29-én Székesfehérvárra érkezik a Richter Egészségváros. A Palotai kapu téren reggel 9:00-től délután 17:00-ig egy helyen, egyszerre több fontos szűrésen ingyenesen vehetnek részt az eseményre kilátogatók. Ráadásul aktivitásukkal a helyi kórházért is tesznek, hiszen minden egyes szűrésért, tanácsadásért és előadáson való részvételért adománypont jár. Az összegyűlt összegből a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház onkológiai kezelések komfortosítását szolgáló, új kezelőszékek beszerzését tervezi.

Ma már egyre többet hallani az egészségtudatosság és a megelőzés fontosságáról. A szűréseken való részvétel azonban még mindig messze elmarad az elvártól. Pedig a prevenció és a betegség időbeli diagnosztizálása életeket menthet.

Csernavolgyi

Tényszerű adataink vannak arra vonatkozóan, hogy az idősebb korosztály és a középkorúak most már egyre nyitottabbak az egészségügy felé, így a szűrővizsgálatok irányában is. Akiket szeretnénk nagyobb intenzitással bevonni, azok a fiatalok. Teljesen érthető életkori sajátosság, hogy a fiatalabbak még nem érzékelik a saját bőrükön és nem tapasztalják meg, milyen rossz betegnek lenni. Úgy vélem az a fajta popularitás, amit a Richter Egészségváros színes programjaival, családias környezetével biztosítani tud alkalmas arra, hogy új generációkat szólítsunk meg - hangsúlyozta Dr. Csernavölgyi István, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója.

A Richter Gedeon Nyrt. 2009-ben indította országos útjára az Egészségváros programot. A kezdeményezés eseményein eddig 65 városban mintegy 160 ezren vettek részt. A program mottója: “Egészség ezreknek, milliók a kórházaknak”. Az esemény helyszínén több, mint 30 sátorban várják az egészségükért tenni vágyókat többek között olyan prevenciós vizsgálatokkal, mint prosztataszűrés, csontsűrűség mérés, érszűkület vizsgálat, koleszterinszint- és vérnyomásmérés, asztmaszűrés vagy éppen szív- és érrendszeri kockázatfelmérés.

Azt látjuk, hogy továbbra is nagy szükség van az Egészségváros programra. Egy-egy rendezvényen átlagosan a szűréseken résztvevők mintegy 50 százalékánál találunk olyan eredményeket, amelyek indokolttá teszik, hogy az adott egyén utána továbbmenjen az alapellátásban, vagy a szakorvosi ellátásban attól függően, hogy milyen típusú a problémája. - fogalmazott Beke Zsuzsa a Richter Gedeon Nyrt. PR és kormányzati kapcsolatok vezetője.

A Richter Egészségváros keretében elérhető valamennyi vizsgálat és tanácsadás ingyenes, sőt a részvételért adománypont is jár. Minden egyes aktivitás 300 forintot ér. Az összegyűlő összeg a nap végén hozzáadódik a Richter Gedeon Nyrt. által minden alkalommal felajánlott 2 millió forintos alapadományhoz. Székesfehérváron a város az alapadományhoz további 2 millió forinttal járult hozzá. Az eseményen az egészségügyi szűréseken és tanácsadásokon kívül színes családi programok, bábszínház, zenei produkció, közös tornaóra Katus Attilával és ismert személyek – Szily Nóra, Tari Annamária, Jaksity Kata– érdekes előadásai várják a rendezvényre kilátogatókat. A részvétel nemcsak a szűrések, de valamennyi programelem tekintetében ingyenes. Az esemény házigazdája Abaházi Csaba lesz.