Tapolcán is duplán számít az egészség

Május 11-én szombaton 9 órától a tapolcai Fő téren változatos programmal, szűrésekkel és tanácsadásokkal várjuk a résztvevőket a Richter Egészségváros rendezvényen. A lakosok az adománypontok gyűjtésével tudják növelni a Deák Jenő Kórháznak szánt 2.000.000 forint alapadományt, melyből az intézmény videokolonoszkóp beszerzését kívánja megvalósítani. A rendezvényről Dobó Zoltánnal, Tapolca város polgármesterével beszélgettünk.

ev043b

Nagyon sok és sokféle közösségi rendezvény van országosan és helyi szinten is. Miben látja a Richter Egészségváros sajátosságát, egyediségét?

Ez az esemény amellett, hogy közösségi élményt ad a helyieknek, programjai révén – úgy, mint a szűrések, tanácsadások - lehetőséget kínál a résztvevőknek az egészségük megőrzésére is. Én azt tapasztalom, hogy itt, a városban népszerűek az ilyen rendezvények, a tapolcaiak várják is ezeket.

Mennyire aktív a városuk az ilyen típusú rendezvények kapcsán?

A tapolcaiak aktívak, több olyan közösség erejére alapozó eseményünk van, melyet a közös lelkiismeret és a közös munka is motivál, legutóbb például közösen takarítottuk a temetőt is.

Célunk, hogy minél többen részt vegyenek a Richter Egészségvároson, hiszen a rendezvény nem csak abból a szempontból nagyszerű, hogy lehetőséget kínál az embereknek, hogy odafigyeljenek az egészségükre, hanem az esemény koncepciója révén az aktív részvétellel összegyűlő adománypontoknak köszönhetően a helyiek a Deák Jenő Kórházért is tehetnek. A Richter által felajánlott anyagi forrás segít az egészségügyi intézménynek, hogy új eszközöket tudjon beszerezni.

A Richter Egészségváros Tapolca teljes keresztmetszetét megszólítja, a magánszemélyeket, a civil szervezeteket, a kormányzati szervezeteket, együtt mozdulnak a rádióamatőrök, a horgászok, a focisták is a rendezvény kapcsán.

Ön szerint mitől eredményes immár 10 éve a Richter Egészségváros?

Úgy gondolom nagyon fontos, hogy ezek az események a helyi önkormányzatokkal szoros együttműködésben valósulnak meg. Itt Tapolcán a helyiek már jól tudják, hogy az önkormányzat által támogatott rendezvények mindig magas színvonalúak, így az ilyen eseményekben nagyobb is a lakosok bizalma. Emellett természetesen a Richter Egészségváros esetében nagyon fontos, hogy az itt megjelenő ismert emberek mind hiteles, megbízható szereplők a saját szakmai területükön, ez pedig növeli az esemény vonzerejét is.

Tapolca városában mennyire fontos az egészségtudatosság, a prevenció, és az ezzel kapcsolatos kezdeményezések, egyesületek, rendezvények?

Tapolcán több ilyen jellegű kezdeményezés működik a város finanszírozásával, többek között például Lelki Egészség Központ (LEK), Egészségfejlesztési Iroda és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum is. Elsősorban prevenciós és életviteli tanácsokat adnak, saját rendezvényeket szerveznek. Fontosnak tartom a preventív hozzáállást, mind fizikai mind lelki egészségünk tekintetében.

Ön szerint mennyire motiválja a lakosokat a részvételre az, hogy segíthetnek a helyi egészségügyi intézménynek is?

Maximálisan motiválja őket, ugyanis a tapolcaiakban van egy rebellis véna, és mindig kiállnak azért, amit fontosnak tartanak. 100 évvel ezelőtt a helyiek építették a kórházat, szinte minden családban el tudják mondani, hogy annak idején hány téglajegyet vettek emiatt, éppen ezért mindenki a sajátjának érzi egy kicsit.

Komoly részvételre számítunk, mert mindenki a saját bőrén érzi, hogy mennyire fontos az egészségünkkel foglalkozni.

Hogyan készülnek az Egészségvárosra?

A családommal mindenképpen részt veszünk az eseményen, ahogy az önkormányzati dolgozókat is erre buzdítom, mindannyian igyekszünk jó példával szolgálni. A város teljes egészének tartunk tájékoztatást annak érdekében, hogy minél több embert mozgósíthassunk a rendezvényen való részvételre.