Az egészségtudatossággal foglalkozó rendezvények mindig különlegesek egy város életében

Richter Egészségváros Kisvárdán

2018-ban a 10. évéhez érkezett el a Richter Egészségváros programsorozat. A 2009-ben indult kezdeményezés tavasszal és nyár elején négy helyszínre látogat el. Május 12-én Kisvárdán a Flórián téren várják azokat az érdeklődőket, akik nem csak egészségükért, de kórházukért is tenni akarnak. Az esemény kapcsán a város polgármesterével, Leleszi Tiborral beszélgettünk.

Leleszi 02Nagyon sok és sokféle közösségi rendezvény van országosan és helyi szinten is. Miben látja a Richter Egészségváros sajátosságát?

Az egészségünkkel, az egészséges életmóddal foglalkozó rendezvények mindig különleges szerepet töltenek be egy város életében. Fontosnak tartom az egészségre nevelést oktatás, szűrések révén. A Richter Egészségváros keretében nem csak prevenciós vizsgálatokon, tanácsadásokon vehetnek részt az emberek, hanem egy nemes célt is betölt a rendezvény, gondolok a helyi kórház megsegítésére, ami az aktivitással összegyűlő adománypontok révén valósulhat meg. Az esemény egyben felhívás is arra, hogy mindennél értékesebbnek és fontosabbnak kell tekintenünk az egészségünket, és meg kell tanulnunk vigyázni épségére.

Számos információ éri az embereket a különböző kommunikációs felületeken keresztül. Olykor nem könnyű kiválasztani azt, ami hiteles, értéket közvetítő. Mit gondol: ebből a szempontból mi lehet a Richter Egészségváros rendezvények sikerességének a kulcsa?

Úgy gondolom, a népszerűséghez hozzájárulnak a programhoz csatlakozott ismert személyek is. Részvételükön, előadásaikon keresztül is az egészségtudatosság fontossága kerül megerősítésre. Az esemény hitelességét növelik azok a szakemberek is, akik tudásukkal, empatikus hozzáállásukkal segítenek a program megvalósításában. És nem elhanyagolható az sem, hogy egy neves magyar cég áll a program mögött. Nem régiben készült egy tanulmány, hogy Magyarországon egyre többen az interneten tájékozódnak egészségügyi problémáik kapcsán, itt próbálnak megoldást keresni, ahelyett hogy hiteles szakemberekhez fordulnának. Ebből a szempontból nagy előnye a rendezvénynek, hogy a Richter Egészségvároson van mód a személyes kapcsolatra orvos-páciens között. Szabadon feltehetők a kérdések, amikre hozzáértő, szakmailag elismert emberek tudnak válaszolni. Lényegesen kötetlenebb ez a találkozás, mint a kórház négy fala között, ráadásul még aznap kap valami olyan fogódzott, információt a résztvevő, amivel továbbléphet. Ha figyelmeztető eredményt mértek nála kérheti szakorvos segítségét, vagy kisebb életmódbeli változtatásokkal javíthat ezen, ha pedig minden rendben, nagy megnyugvást szerezhet magának.

Az egészség, egészségtudatosság közösségi ügy. Ön szerint miért fontos, hogy folyamatosan beszéljünk a prevenció, a megelőzés fontosságáról? Milyen kezdeményezések vannak ezen a területen az Önök városában?

Kisvárdán több oktatási intézményünk van, sok fiatal tanul itt. Természetesen ugyanígy jelen vannak az idősebbek is. Minden korosztály egészsége, életminősége fontos számunkra, kezdeményezéseinkkel, rendezvényeinkkel igyekszünk mindenkit elérni. A városban minden évben megrendezzük a sporttal egybekötött családi napunkat, amelyen szűrési lehetőségek is vannak. Ezen felül számos szakmai, preventív tartalmú előadást is szervezünk, például a prosztata betegséggel kapcsolatos megelőzés témájában, vagy nőket érintő kérdésekben. Úgy gondolom ezekkel az edukatív tartalmú programokkal, felhívásokkal javítható a gyógyulás, a sikeres kezelés esélye is. Sok minden elkerülhető, megelőzhető ugyanis, ha a betegséget, problémát időben tudják diagnosztizálni. Ezt a tudatosságot, tudását folyamatosan erősíteni kell. A Richter Egészségváros sokat segíthet ebben a folyamatban, akár a betegség korábbi felismerésében is, az elvégzett szűrések révén.

Kisvárdára május 12-én érkezik a Richter Egészségváros. Hogyan zajlanak az előkészületek a tavaszi eseményre?

Nagyon szerencsés helyzetben vagyok polgármesterként, mert ugyan már nem a város fenntartásában van a helyi kórház, de kapcsolatunk az intézményvezetéssel mai napig igen jó. Közös programokat szoktunk szervezni, a Szív világnapján is együttműködünk a helyi események kapcsán, így túlzás nélkül állíthatom, hogy a májusi rendezvény előkészítése is kiváló kooperáció mellett zajlik.