„A Richter Egészségváros egyediségét maga a komplexitása adja”

 Richter Egészségváros Salgótarjánban

2018-ban a 10. évéhez érkezett el a Richter Egészségváros programsorozat. A 2009-ben indult kezdeményezés tavasszal és nyár elején négy helyszínre látogat el. Június 9-én Salgótarjánban a Fő téren várják azokat az érdeklődőket, akik nem csak egészségükért, de kórházukért is tenni akarnak. Az esemény kapcsán a város alpolgármesterével, Dániel Zoltánnal beszélgettünk.

Nagyon sok és sokféle közösségi rendezvény van országosan és helyi szinten is. Miben látja a Richter Egészségváros sajátosságát?

fajl alpolgarmesterek 20160310 danielzoltanEnnek az eseménynek az egyediségét maga a komplexitása adja. Sok rendezvénynél tapasztaljuk azt, hogy a városnak csak egy részét, egy adott korosztályát szólítja meg. A Richter Egészségváros azonban az itt élők teljes közösségéhez szól. Egy nemes cél, az egészségmegőrzés és a helyi egészségügyi intézmény segítése céljából megmozgatja, aktivizálja a lakosságot, emellett szórakoztató programokat is kínál. Úgy gondolom, kevés ilyen rendezvény van – mind országos, mind helyi szinten – ami olyan sokrétű egészségmegőrzési és szórakozási programot kínál, mint a Richter Egészségváros.

A Richter Egészségváros események koncepciója kettős: nem csak a résztvevőknek kíván segítséget nyújtani – jelen esetben ingyenes szűrési, tanácsadási lehetőségek révén – hanem a jelenlévők aktivitásán keresztül a helyi egészségügyi intézménynek is az összegyűlt adomány folytán. Mit gondol erről a koncepcióról?

Igazán jó elgondolásnak vélem, és még nem is találkoztam hasonlóval. Nagyon örültünk itt a városban, amikor kiderült, hogy idén hozzánk is ellátogat a Richter Egészségváros. Hiszem és gondolom, hogy Salgótarjánban igen sok lokálpatrióta van, akik részt vesznek majd a rendezvényen, hiszen amellett hogy a saját egészségüket le tudják ellenőrizni a felkínált szűrések révén, a városnak, a helyi kórháznak is jót tudnak tenni. Ez a két cél, lehetőség nagyon ritkán jelenik meg egyszerre, nem így a Richter Egészségváros eseményein. Ezért úgy gondolom, mi itt Salgótarjánban igyekszünk majd élni a lehetőséggel és minél többen részt venni a rendezvényen.

Számos információ éri az embereket a különböző kommunikációs felületeken keresztül. Olykor nem könnyű kiválasztani azt, ami hiteles, értéket közvetítő. Mit gondol: ebből a szempontból mi lehet a Richter Egészségváros rendezvények sikerességének a kulcsa?

Egyik szerintem maga a rendezvény mögött álló cég, hiszen a Richter egy Magyarországon ismert és elismert nagy múltú vállalat. Az pedig, hogy ezen a rendezvényén hiteles, közismert emberek és olyan szakemberek jelennek meg, akik a saját területükön bizonyítottak ezek mind-mind nagyban növelik a rendezvény színvonalát és értékességét. Nagyon sokféle ember van, mindenkit másféleképp lehet megszólítani, van akit Rudolf Péter és van olyan akit Béres Alexandra, vagy Katus Attila személye motivál jobban a részvételre. Úgy gondolom a Richter Egészségváros programban minden nagyon jól kitalált, minden egyes pillére, alapköve jól kigondolt, így az ezekből felépülő vár, rendezvény is nagyon jól működik.

Az egészség, egészségtudatosság közösségi ügy. Ön szerint miért fontos, hogy folyamatosan beszéljünk a prevenció, a megelőzés fontosságáról?

salgó városházaSajnos Nógrád megye és maga Salgótarján is az egészségügyi mutatók tekintetében országos szinten elég rosszul állunk. Úgy gondolom minden felelős, döntéshozó személynek a lehetőségeihez mérten mindent meg kell tennie az egészségmutatók javítása érdekében. Salgótarján város vezetése is azon dolgozik, hogy változtassunk az eredményeken. 2015-ben létrehoztuk egy drog-prevenciós fórumot, aminek az a feladata, hogy felmérje a városban élő fiatalok kábítószer fogyasztási szokásait. Felvilágosító előadásokat tartunk. Emellett minden olyan kezdeményezés, ami a prevenció, egészségmegőrzés népszerűsítését és elmélyítését szolgálja, az kedvező, és maximális támogatást élvez a városvezetés részéről is. Ezért is nagy öröm volt számunkra, hogy idén hozzánk is ellátogat a Richter Egészségváros rendezvény, az eseményen polgármester úr, mi alpolgármesterek valamint a képviselőtestület is részt fog venni, igyekszünk majd minél több szűrést elvégeztetni.

Sokszor a hosszú várokozás vagy a vizsgálat eredményétől való félelem is a szűrésektől való távolmaradást erősítik. A Richter Egészségváros keretében családias környezetben egyszerre több vizsgálat is elvégezhető, ingyenesen. Ön szerint ez mennyiben hat motiválóan a lakosságra?

Úgy gondolom abszolút bíztató erővel bír. Magánemberként sok a visszatartó erő, azonban ha van egy olyan rendezvény, ahol a helyi közösség nagy része részt vesz a szűrővizsgálatokon, a tanácsadásokon, akkor az magára az egyénre is motiválóan hat, ő is könnyebben rászánja magát, hogy csatlakozzon a kezdeményezéhez, tegyen egészsége megőrzése érdekében. Hosszú távon pedig talán ez lehet az első lépés ahhoz, hogy a jövőben gyakrabban részt vegyen prevenciós vizsgálatokon.

Salgótarjánba június 9-én érkezik a Richter Egészségváros. Hogyan zajlanak az előkészületek a tavaszi eseményre?

Egy lelkes teamet hoztunk létre, akik az előkészület időszakában mindent megtesznek azért, hogy a rendezvényt segítsék. Mindenki a saját területén tud a legtöbbet tenni, mi a Városházán igyekszünk minél többek figyelmét felhívni a rendezvényre, és egyúttal biztatni a részvételre. Szerencsére városi szinten nagyon jó az együttműködés valamennyi érintettel, így az előkészítési munkák igen összehangoltan tudnak zajlani.